Címkék

2012. május 28., hétfő

Görömböly, Tapolca - összezsizseregve :)

Zene:

Emil.Rulez -Hello Tourist

Imádom a hosszú hétvégéket. Olyannyira, hogy rendszerint meghosszabbítom :) Mint például most, ugyanis holnap is itthon leszek. Pihenek, alkotok.
Múlthéten naphosszat csak alkottam munka mellett. Nem volt könnyű, nagyon elfáradtam, de amit vállaltam, azt teljesíteni szokás. Szegény embernek legnagyobb kincse a szava :)
Nézzétek csak, egy doboz Zsizsik, s akkor a többit még nem is láttátok :)
 
Erről ennyit.

A továbbiakban essen szó a bodzáról, pontosabban a készülő bodzaszörpről, mert annyira finom, hogy csak no :)

Már a látványától is összefut a nyál a számban! Remélem fincsi lesz. Eddig annyi történt vele, hogy leszedtük, kis ideig hideg vízbe áztattuk, jól átmostuk, majd citromkarikákkal vízbe áztattuk, még tegnap, azóta érik/pihen/vár a többi hozzávalóra :)

Köszönöm a figyelmet!
További kellemes pünkösd hétfőt kívánok mindenkinek!

Ölelke!
Zsizsik

2012. május 19., szombat

Szombati zsizsergés-természetbemerülve:)

Zene:
Rúzsa Magdi - Gabriel

Madárkás póló, csak úgy, színesen, mesébe illően. Séta közben elszórtam a kenyérmorzsákat is, hátha hozzám talál és énekével megbabonáz:

S most jöhetnek az újabb fotók, mert egyszerűen nem tudom abbahagyni. Minden egyes pillanatot meg akarok örökíteni.
 Kazincbarcika, Csónakázó tó -híd-
Rájöttem, hogy az ún. tollászkodás után, általában széttárja a szárnyait. Így csak ki kellett várni a megfelelő pillanatot, persze mindent beállítva ujjat a gombra görcsöltetve, kimeredve, belemerülve, ámulatig várakozva :)
 Nem csak az ember társas lény, párosan szép.
 Csodálatosan kék és zöld
 Amikor az ég a földdel összeér
 Te meg ki vagy?
 Odúba bújva
 Harmatos bodza
 Továbbra is harmatosan, cseppet sem bodzásan
 Majd fekete-fehéren
 Szépia-san
 Élénk szín, kézi élesség ésatöbbi
A panoráma funkcióval továbbra sem boldogulok. Fényképezek és fényképezek, s talán abszolút tapasztalatlanság, de nem tudom, hogyan menti el, s rakja össze egy képpé....biztos megvan a megoldás, valahol :)
Amint láthatjátok, mára már eljutottam odáig is, hogy a tétova kattintásokon túl a "menüben" is mászkálok, és próbálkozok.

Köszönöm a figyelmet, s továbbra is várom a visszajelzéseket ;)

Ölelke!
Zsizsik

2012. május 16., szerda

"Zsizsikzöld"

Zene:

Dalida&Alain Delon - Paroles, paroles
Francia hangulat...imádom. Szavak, szavak *-*

Kedvenc színem a zöld. Az utóbbi időben pedig megalkottam a "zsizsikzöld"kifejezést. Lássuk csak a zsizsikzöld gyűrűmet:

Annyira friss, harapnivaló, és franciásan romantikus....:) imádom.

S, ha már zöld, akkor jöjjön egy-két kép a legújabb "vadászatomról". Egy levelibékát kergettem végig a kertek alatt :)
itt olyan, mintha kikönyökölne valahonnan :)
Ezzel a képpel frissíthetné a profilját és abszolút befutóként jelentkezhetne artistának a nagy cirkuszhoz :)
Mintha Platón vagy Szókratész merengene az élet nagy kérdésein :)
Összességében igazán, igazán izgalmas, bujkálós és egyben kimerítően akrobatikus volt levelibrekit makrózni :)

Köszönöm a figyelmet!
Ölelke!
Zsizsik

2012. május 14., hétfő

I Love CnH2nOn! ;)

Zene:
TV torna, az örök klasszikus! :D

A következő pólót azért posztolom, mert annyira szeretem, hogy belehalok. Legújabb kedvencemmé avanzsálta magát a pillanat röpke töredéke alatt!
Na ki találja ki mit jelent? Mezei piros pont jár érte :)
Najóóóó megsúgom. A feliratot elszánt szénhidrát imádóknak, vagy csak szimplán kémiarajongóknak ajánlanám :D
A tv torna pedig azért kellett az elejére, mert sok volt mára a szénhidrátból :)

Fincsi szénhidrátos álmokat mindenkinek! A hűtőre pedig lakatot éjszakára, megyek tornázni ;P

Ölelke!
Zsizsik

2012. május 13., vasárnap

Tegenaria domestica :)

Zene:
Steve Von Till - The spider song

Iszonyatos pókfóbiám ellenére, amit ún. sokkterápiával kezelek, tegnap lencsevégre kaptam egy házi zugpókot (Tegenaria domestica) -amennyiben pontosan tudtam beazonosítani-.

"Innen" nézve egészen lenyűgöző teremtmény. Úgy tűnt nagyon fél tőlem, pontosabban a gépasszonytól :) Ezen felbuzdulva, készítettem egy fülbevalót a nagy találkozásról! Íme:

Fülbemászó állatka, fülönfüggőn mászva :)

Tegnap Drága "B"-vel :) kint voltunk az Egyetemen, a Czanik Balázs "Mozdulj rá!" aerobik road shown. Nos....nem mondom, hogy meg se kottyant, mert de :) Fáááááj a mindenem, ahol izom volt, van, lesz és a többi létige :) De megérte, mert nagyon jól éreztük magunkat, volt TRX meg Bosu, meg capoeira aerobik, meg zumba etc. Előtte fodrásznál is voltam (Kompromiss), hogy legyen mit összeizzadni, de megérte, mert imádom az új hajam :)

Megragadnám az alkalmat és egy kis segítséget is kérnék Tőletek!

Mivel mostanság szinte mindenhova fényképezőgéppel járok-kelek, sok-sok számomra újdonságot sikerül megörökítenem. Ilyen a következő szobor is. A nem tudom milyen téren áll Miskolcon, a Mese Cukrászdánál. Én csak úgy neveztem el, hogy a galambos asszony, de feltételezem, van hivatalos neve, készítője, története ésatöbbi. Nos, erre lennék kíváncsi. Ha valaki tudja, ossza meg velem, -légyszilégyszikéremszépen- addig is kutakodom, hátha hamarabb megtalálom :)


Valamilyen épületen áll egy ággal a kezében, melyen egy galamb csücsül. Vajon miről mesélhet?

Nokedli kipipálva, s most megyek festeni, mert rengeteg ötletem vár megvalósításra! Köszönöm a figyelmet!

Ölelke!
Zsizsik

2012. május 10., csütörtök

Vén diákok :)

Zene:
Buika - Soledad (habkönnyű citromos álom -nekem-)

Egy csöppnyi személyeskedés :) Legnagyobb öcsikém elballagott szombaton a középiskolából. Úgy tűnik vén diák lett belőle -is- :) El sem hiszem....hisz nemrég még én pelenkáztam :)
Lássunk egy-két képet az eseményről, csak úgy lazán, mert jól éreztük magunkat!
 Kisebbik öcsikémmel. Mondtam, megzabálom a kisvakondot, és valóban :)
 Kisvakond :)
 "Keresztapás" kép, igazán jól sikerült szerintem
 Ez az egyik kedvencem. Persze a szomszéd oldalon volt egy figyelemfelkeltő hirdetés, arra kapta fel tesóm a fejét, és a testét is :) Annyira jópofa :)
 Elmegyek, elmegyek....hosszú útra megyek :)
 Az ünnepelt! Nagyobbik öcsikém, mint véndiák :)
 Ezután a kép után mondtam tesómnak, hogy egy ilyen rendezvényen, minden pillanatban a legelőnyösebb oldalát kell mutatnia, ugyanis bárhonnan, bármikor villanhat a vaku, kattanhat a gép, mint a vörös szőnyegen :)
 Mi ketten. 9 év van köztünk. Látszik? :) Én bezzeg csak fiatalodok!
 Egérkaki tejszínhabbal :) Annyira szépen volt leszórva a torta, hogy nyamm....hammm...
 +poén. Megérkeztünk Anyáékhoz, első kérdése mi volt Édesanyámnak? Ugye nem a House-os fülbevaló van rajtad? Nem, a "Párizsi álom" volt, de jót nevettem. House bácsi nem mehet ballagásra? Deeee! :)
/A kép véletlenül lett elmosódott, de szerintem annyira illik a Dr. House-os fülihez, hogy ha akartam, sem sikerülhetett volna jobban. Tisztára neurózisos, hipnózisos :)/
Dr. House-ról pedig egy rakás új ötletem támadt, mindenféle laminált őrületek, kreanatómia (kreatív anatómia), de erről majd később, ugyanis a hétvégét erre áldozom majd. Alig várom! Remélem kellőképp felcsigáztam mindenkit ;)

Köszönöm a figyelmet

Ölelke
Zsizsik